Dani születése

Egyelőre nagyon összevissza és friss az élmény, de muszáj leírnom, olyan csodálatos volt a 2. szülésem!

Hajnalban megindult, egy héttel a kiirt idő után. Otthon labda, illóolajos fürdő, aztán a fájások lassan 2-8 precesekké váltak. Nem rendszeres, az igaz, de éreztem, hogy elkezdődött. SZóval Tomit felébresztettük 5 körül, jött velünk a kórházba. Ott várt már Werner Kati, a dúlám és onnantól csak vele és magammal voltam összezárva. A férjem és a nagyfiam pedig türelemmel vártak, hol a parkban, hol a váróban, hol a kocsiban alukálva.

A szülés teljes erejével söpört le, sodort el - minden fájást intenzíven éreztem és arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem kértem érzéstelenítést. Az eleje szép gyorsan haladt, mindent kipróbáltam: kád, bordásfal ! , ágy széle, fekve, oldalt, szülőszék...stb.
A kitolási szak sajnos nagyon elhúzódott, 3,5 órán keresztül próbálkoztam. Az utolsó félóra alatt kaptam oxitocint (előtte burokrepesztés is volt), amitől begyorsultak az események. Embertelen fájdalom, csak az motivált, hogy tudtam, nemsokára magamhoz ölelhetem a kisbabámat.
Gátvédelem sikeres volt, kivül nem is történt hiba.....belül viszont nagyon csúnyán repedt a hüvelyem, vagy félórán át varrt B.J. Azt mondta, 10 öltésnél nem számolja tovább... . Nagyon fájt, de már akkor a mellemen pihegett Dani és fantasztikus érzés járta át a testem-lelkem. "Megcsináltuk ketten, Danikám!", - mondtam neki. Potyogtak a könnyeim, ő pedig úgy szopizott mintha mindig is ezt gyakorolta volna.
A gyermekágy annál nehezebb volt, fájt a gátam, a hüvelyem nagyon beödémásodott (ez a hülye ödéma végigkisérte a várandósságot is), egy óriási teniszlabda a lábaim között. Se ülni, se állni, járni nem volt egyszerű. Mára javul, egy hete szültem. De 6 hét biztosan kell, hogy eredetivé váljon az altestem. Nagyon megviselt, mintha a nőiességem csorbult volna, sirtam sokat. De már tudom, hogy meggyógyul.
És a kisfiam kárpótol mindenért, csodás kisbaba, egész jól beállt már egy rendre, sok szopi, kis ébrenlét, sok alvás. Néha sir, görcsöl a pocija miatt, de nem minősítem igazi hasfájós gyereknek, mert Tomival sokkal rosszabb volt.
Szóval boldog, kétgyermekes családanya lettem, és jöhet a harmadik! ----> 4-5 év múlva.

Kicsit módositok, igy, kb 6 hét távlatából már nyugisabb az emlék...

A vajúdásom elég határozottan kezdődött, megint sűrű fájásokkal, mint Tomival is anno. De nem voltak rendszeresek, bár ugyanúgy, ha nem erősebben fájtak. Csak lihegtem az ágyban hajnal fél kettőtől (pont úgy mint Tomival!!!) kb 1 órát, aztán úgy éreztem most már úgysem tudok aludni, felkeltem.
A férjem (mint utólag mesélte, halálfélelmet érzett minden egyes nyögésemnél) csicsizett tovább, én meg be a jó meleg vizes, illóolajos kádba. Ott is elnyekeregtem 1-2 órát, aztán 4 óra körül felhívtam a dúlámat, mi legyen. Mérjem az időt és a fájások intenzitását is figyeljem. Ha ez az igazi, induljunk.
Fél hatra bent is voltunk a kórházban, mert mondanom se kell, "egyre jobban éreztem magam". Tomit is vittük, végülis nem volt már túl korai a kelés, meg így is volt megbeszélve. Apával kint várakoztak, reggel azért szundizott még egyet a nagyfiam, aztán 10 utántól a váróban csücsültek, mert azt hittük, már jön is a baba.
De ne szaladjunk előre.
A szülészeten nem volt szinte senki, lehetett válogatni. Én az alternatív szobát, naná!
A labdán már nem volt kényelmes (pedig még otthon csak az tompított a fájdalmon), ezért be a kádba újra. Itt sem volt túl sokáig jó, de a méhszáj szépen elkezdett nyílni, mire kijöttem, már 8 cm volt. Nem sok volt hátra elvileg, gyakorlatilag meg egy örökkévalóság!

A doktornő sűrűn bejött, én sűrűn kiabáltam, nyögtem, szenvedtem. Pedig megfogadtam,hogy megpróbálok együtt menni a hullámokkal, mégsem sikerült teljesen. FÁJT!!!
Ültem a szülőszéken kicsit, kapaszkodtam a bordásfalba (ez nagggyon jól esett). Bejött egy szülésznő tanonc, aki egyébként otthonszülésekben is jártas, neki is nagyon sokat köszönhetek. Igazi jó támasz volt,lelkileg, testileg. Feküdtem is, négykézlábaztam is, de igazán állva esett a legjobban. Úgy nyomtam már 10 utántól kezdve, ugyanis már akkor éreztem a tolóingert. CSAK utólag ezek nem igazi, mindent elsöprő tolóingerek voltak, hanem olyan nem-is-tudom fájogatások. Persze majd megőrültem. Nekem nagyon alacsony a fájdalomküszöböm!

A méhem saját útját járta ,nem tudtam kontrollálni. Mikor már úgy éreztem egy kontrakciónál, hogy nem birok tovább nyomni, a méhem még nyomott.
Mint kiderült, kicsit gyenge volt ő is, mert az előző műtét betett neki.
Másodlagos fájásgyengeség miatt végül kaptam oxitocint (nem akartam pedig), amit nagyon szépen felgyorsította az eseményeket. Fél kettőre kint is volt a kisfiam, és csodálatos érzés kerített hatalmába!
"Megcsináltuk! -érzésem volt, és katarzis, és eufória meg minden. A gátam ép, csak belülről katasztrófa sújtotta a terület. A varrás borzalmasan fájt, kaptam pedig valami szurit... Ödéma. Alig fértek hozzá, én meg alig fértem a bőrömbe. A fájdalomtól és a boldogságtól egyaránt.
Bejött apa és TOMI is, ez akkora gyönyörűség volt, hogy na. Ott voltunk mind a négyen, néztük egymást és kész. Én holtfáradt, álmos és hepi, apa szintén, Tomikám meg csak nézett. Itt a kistestvéred, mosolygott rá.
Danikám meg szopizott ezerrel, sikerrel, tehát minden klappolt.

A gyermekágy borzasztó volt, főleg a fizikai gyengeségem miatt, meg hogy rettentően fájt a gátam, a hüvelyem és mindenem. Izomláz. Még a kisujjam is sajgott, plusz a hátam, karom, lábam, hasam...stb.
De gyorsan itthon voltunk és onnantól hamar rendbe jöttem.
3 hét azért kellett, mire azt mondtam, "na most már jól érzem magam", de mindent megért ez a kis csoda!!!!!